A BELSŐ/MÁSIK ÉN – A TÁRSKAPCSOLAT – A SZÜNTELEN KERESÉS – SYMBOLON SZÍNHÁZ – A MÉRLEG / VÉNUSZ CSILLAGJEGYBEN – Október 19-én – Bejelentkezés: (+36)301958602

A Mérleg/Művész archetípusban, annak vége felé lesz a következő Symbolon színház csoportos terápia, melyen leginkább a következő témáinkkal foglalkozunk: a partner, a másik ember, kapcsolat, kiegyenlítődés, a tükör, kiegészülés, a “jobbik” fél

A bennünk élő és ezáltal nagyon nehezen megszólítható belső/másik énünket, annak szűntelen keresését jelképező archetípusunkról van szó.
Pont ez a helyzet eredményezi azt az utunkat hogy ezt a rejtőzködő “felünket* egy másik emberben próbáljuk megtalálni.

https://www.facebook.com/events/970716634827059

Ez az egyedüli főkártya a 12-ből amelyen kettő személy van!
A másik felünk keresése pedig nemcsak a szerelmi kapcsolatainkra jellemző, hanem az életünk más területein is ezt tesszük azért hogy a hőn áhított harmóniát ki ki a maga módján megélhesse a következő keresésig.

Képünkön a nő és a férfi egymással táncol, mert örülnek, hogy megtalálták (és megszerették) egymást. Ez természetesen a szerelemről alkotott romantikus elképzelésünknek felel meg. Hogy ez a tánc nem tarthat örökké, azt már az istenek eldöntötték. Itt azonban még harmóniában vannak. Mindkettő a másik arcában szemléli önmagát.

Neked melyik területen vannak fájdalmaid, sérelmeid, hol éled meg a hiányt, vagy éppen a túlzásokat?
Min szeretnél változtatni?

Ha ezekkel kapcsolatban érzel elakadásokat, feloldásra váró blokkokat, tarts velünk!– Bejelentkezés: (+36)301958602
– Október 19-én 10.00-17.00-ig
Dr. Marek Tamás, Symbolon-színház terapeuta

#Symbolon #színház #alternatív #terápia #drámaterápia #útkeresés #belsőén #másik #én #tükör #partner #társ #Vénusz #csillagjegy #mérleg #kiegészülés #lélektárs #kapcsolat #asztrológia #konstelláció #lelkiirányítás #Hétholdház

GYÓGYÍTÓ SZEREPJÁTÉK, CSOPORTOS ÉS EGYÉNI TERÁPIÁS LEHETŐSÉG DR. MAREK TAMÁS SYMBOLON-SZÍNHÁZ TERAPEUTÁVAL.

Mi az a jelenlegi élethelyzet, probléma, elakadás, amit szeretnél jobban megérteni, megoldani?
Hol vannak az adott csillagjegyre jellemző, bennünk élő archetípusok határai?
Mi az, ami megengedhető mindennapi játszmáink terében és mi az ami már rombol minket vagy a környezetünket?Ezekre a kérdésekre fogjuk keresni az állítások révén válaszainkat, ki-ki a saját maga tükrében.

A katarzist meg kell élni, hogy gyógyulhass, nem elég csak beszélni róla!
Csatlakozz hozzánk!
Szeretettel várlak Benneteket!”
Dr. Marek Tamás

Fordítanál a sorsodon? Tarts velünk erre a szép programra! Gyere, írd meg a jövődet!

A további csoportos állítások időpontjai szervezés alatt. Egyéni terápiára időpontegyeztetéssel tudsz bejelentkezzni.

MI IS AZ A SYMBOLON SZÍNHÁZ?

Ez egy izgalmas utazás, amely annyi mindenben hasonlít a családállításhoz, mégis teljesen más…Mint minden terápia, a csoportvezető által alkalmazott módszer is egy gyógyulási folyamatot keretez, ahol felvetésre, majd megosztásra kerül az adott egyéni probléma (aki állít).

Egy szimbólumokat ábrázoló kártyalap húzásával megkapjuk az irányvonalat, majd a többi résztvevő segítségével, egy jelenet formájában megkapjuk azt a szeretetteljes iránymutatást, ami rendezi az állító rendszerében fennálló elakadást.

Az állítás szépsége abban rejlik, (hiszen egy közös lélektérbe kerülünk az állítás alatt), hogy mindenki kap ebből az energiából!

Megrendítő, és egyben felemelő élményeknek vagyunk mindannyian a megélői, megtapasztalói minden állításban, amik persze a „Fentiek” jelenlétén túlmenően az állításon jelenlévő közösség alkotó erejének is köszönhető.

A Symbolon színház nem egy klasszikus előadás!Sokkal inkább egy terápia, ahol a szimbólumok segítségével, szabadon kiválasztott kártyával egyéni, vagy csoportos szinten dolgozunk fel egy-egy elakadást.Azzal, hogy “ránézel” a problémára, máris elindulsz a feloldás és a gyógyulás felé. Ezt teheted egyénileg, vagy csoportos keretek között – én ott leszek, és vezetlek az úton.

Ha további kérdésed van, bármely elérhetőségemen keress bátran.

Háromféle részvételi lehetőség közül választhatsz egy-egy napon:

Átalakulóként saját témádat, problémádat megfogalmazva húzol egy feltáró kártyát. Majd a számodra fontos alakokat, és a kép egyéb elemeit megszemélyesítheted a jelenlévő Segítők behívásával. Megrendezheted a saját jelenetedet és kívülről megnézheted a “darabot”. A kép értelmezése, bármelyik (akár mindegyik) szerep átélése segít, hogy kimozdulj régi azonosulásaidból, mintáidból, és valóban átalakulj.

Segítőként hűen eljátszhatod azt a szerepet, amit az Átalakuló rád osztott. Ehhez először is el kell csendesülnöd, és befelé figyelve ráhangolódni a morfogenetikus térben megjelenő energiákra. Meglátod, ez egyáltalán nem nehéz. Hiszen mindannyian született színészek vagyunk és archetipikus mintákat, szerep-modelleket sajátítunk el a környezetünkből. Még ha súlyos érzelmi terheket érzékelsz is, az önkifejező játékban megtanulhatod feloldani ezeket az energiákat. Máskor pedig önfeledten lubickolhatsz a játék örömében. Ajándékként pedig gyakran felismerheted a másik történésében a saját érintettségedet is.

Megfigyelőként csendesen nézed mások játékát, de közben belső történéseidet is szemmel tartod. Gyakorolhatod a tiszta figyelmet, a passzivitást, a visszahúzódó jelenlétet.A találkozót lezáró megosztó körben mindenkinek lehetősége van, hogy érzéseit, élményeit megossza a csoporttal.

A részvétel bejelentkezéshez kötött:
marektamas@gmail.com, (+36)301958602

Vissza
Kihagyom ezt a kérdést
Bőséget, anyagi jólétet

Ne hagyd, hogy családi rendszeredből fakadó azonosulásaid, sorsátvételeid, önszabotáló hitrendszered megakadályozza kitejesedésedet! Boldogságra, a bőség megélésére születtél! (+36)306844341

Ideális testsúlyt, fogyni / hízni

Gyere, szépítsd az arcod, harmonizáld a tested, had jelenjen meg bennük lelked ékessége! Merd elhinni szépségedet! (+36)306844341

Gyermekáldást
Tudatosságot, spirituális fejlődést

Ha a lélek tapasztalni. teremteni vágyik, testet ölt. De soha ne feledd, ez csupán egy forma... +36)306844341

Nőiségem / férfiasságom kibontakozását

A dualitás világában csodás lehetőség megélni a női-férfi minőséget. Gyere,, teljesedj ki! (+36)306844341

Érzelmi / szexuális blokkok oldását

Gyere, tárd fel a sérüléseidet, gyógyítsd a káprázat sebeit! A csodákat engedd meg, engedd be... (+36)306844341

Párkapcsolatot

Megélni az Egységet... a másikkal... a világgal... önmagammal... hisz mind ugyanazt jelenti... (+36)306844341